Dr. Szelid Zsolt

46 éves, kardiológus és sportorvos, négy gyermek édesapja vagyok. A győri bencés gimnázium, majd a Semmelweis Orvostudományi egyetem elvégzését követően Belgiumban kezdtem dolgozni a Leuveni Katolikus Egyetemen, ahol elsősorban szív- és érrendszeri génterápiával foglalkoztam Stefan Janssens professzor úr mentorálása mellett. A kutatási eredményeket európai és tengerentúli folyóiratokban és előadásokon publikáltam, majd Belgiumban sikeresen megvédtem a PhD-disszertációmat. Ezt követően a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben végeztem gyógyító munkát a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Tanszékének munkatársaként, ahol főként heveny szívinfarktusban szenvedő betegekkel és szívelégtelen betegekkel foglalkoztam.

Az intézetben rövid ideig szívkatéteres vizsgálatokat is végeztem, de a szakmai érdeklődésem elsősorban a szív- és érrendszeri diagnosztika és főként a betegséget követő szövődmények megelőzésére irányult. Mestereim elsősorban dr. Polák Gyula és dr. Dékány Péter főorvos urak voltak. A munkám során kardiológusi szakvizsgát tettem, miközben orvostanhallgatók számára rendszeres gyakorlatokat és tantermi előadásokat tartottam a Semmelweis Egyetemen. A Kardiológiai Tanszék 2007-ben átkerült a Városmajori Klinikára, ahol Merkely Béla professzor úr meghívására folytattam az orvostanhallgatók oktatását és a klinikai munkát. Korábbi munkahelyemmel, a belgiumi klinikával együttműködve, több sikeres klinikai együttműködést is létrehoztam.